Megérkezés

Szerda reggel még vizsgáztam, aztán rohantam haza pakolni, gyorsan venni még egy-két hasznos dolgot (pl még egy polár pulcsi -abból sosem elég... mégiscsak tél van és Dánia az úticél). A pakolás végül jó sokáig elhúzódott, és a bőröndre rá kellett ülni, hogy be lehessen csukni. Csütörtökön 4kor kelés, negyed 6kor már apuval és Tibivel robogtunk a reptérre. A repülő még fel sem szállt, az eső viszont már elkezdett esni. Később a felhők felett már minden gyönyörű volt, csak úgy szikrázott a nap, és nagyon odatette magát, hogy ne hagyjon aludni, de én ügyesebb voltam. Koppenhágába tök időben megérkeztem, de várnom kellett majdnem másfél órát a vonatra, hogy tovább mehessek. Nem mertem a korábi vonatra venni a jegyet (még decemberben), hátha késik a gép és nem érem el. Így inkább szépen leültem, elhallgattam az érthetetlen dán beszélgetéseket, és egy 5 év körüli kisfiú játszadozását, aki nagyokat kiabált a váróban, minden zengett tőle, de nagyon aranyos volt.
A vonatra felpattantam, kíváncsian nézegettem a tájat. Itt is elég durva belvíz van ám. A 4 órás út a végére már eléggé betett, úgy fájt már mindenem, alig bírtam ülni. A kijáratnál várt rám az "Aarhus pick-up service" egy kedves csaj személyében, aki mondta, hogy marha nagy mázlim van, mert csak neki van kocsija, úgyhogy mi most kényelmesen elfurikázunk a koliba, mindenki másnak busszal kell mennie. Nézelődtem jobbra-balra, mutogatta mi micsoda... első benyomásra "nice! tetszeni fog!"
A kolihoz érve elég nagy változások történtek. Skjolhoj kollegie. Borzalmasan csúnya! Mint egy lebontásra szánt szocialista lakótelep! Vagy valami annál is rondább! Körben ipartelephez hasonlít minden. OMG!!! A koli marha nagy alapterületű, tényleg, mint egy panelrengeteg. Csak sétáltunk és sétáltunk... mentünk a leghátsó részhez, a legutolsó épülethez. Hát ott lakok én. Egy két szobás lakásban, még minden üres, úgyhogy enyém volt a választási lehetőség (a kicsi szoba, vagy a 2-szeres belmagasságú, amit az ici-pici radiátor tuti nem fűt be, úgyhogy kizárt, hogy én ott vacogjak még a téli hónapokban), pici konyha (értsd: mosogató, mellette 10 cm pult, és 2 db főzőlap, se asztal, se szék, se mikro -hűtő van!), és a fürdőszoba, ami ááááá (kicsi helység, sárga lámpával, ami annyi fényt ad, hogy alig lehet észrevenni, hogy felkapcsolta az ember, a mosdó szélén pedig egy zuhanyzófej... na de az hova is tartozik? az csak úgy ott van, és semmi más? se fülke, se függöny, se zuhanytálca? NEM!). Aki hozott csajszi, gyorsan el is húzott, és nem tud semmit, mi hol van (pl bolt, mert csöppet éhes meg szomjas voltam du. 4kor, mert rég volt már a repcsin kapott szenya és 1 deci narancslé), vagy hogy honnét lesz net, vagy bármi. Kérdezzem meg a szomszédokat.
Oké. Egyedül maradtam. Totál egyedül. És minden nagyon nagyon csúnya! És olyan messze a civilizált élettől. Sokszor kellett nagy levegőt venni, aztán elindultam, sorban bekopogtam minden ajtón a lépcsőházban. Az uccsúból zaj szűrődött ki, magyar zaj! Bazi sokat kopogtam-dörömböltem, mire kinyitotta egy magyar srác. 4en laknak itt, van, aki már másfél éve, mind dolgoznak, 0 suli, és a "merre találok egy boltot?"-ra volt olyan kedves és segítőkész, hogy ez volt a válasz "Hááááát.... az mindenhol van.... úgy arra... vagy mindegy merre....izé.... csak menj.... majd találsz.... valamerre.... na szia!"
Elindultam, mindegy merre, csak történjen már valami! Próbáltam visszamenni arra, amerről a csajjal jöttünk kocsival. Találtam egy buszmegállót, legalább ez megvan, meg egy csúny "nem mondanám, hogy bolt"-ot. Mint egy arab zsibvásár. Tele fűszerekkel, ismeretlen kajákkal. Vettem pár doboz gyümölcslét, egy nagyon csúnya párizsit (a többi nem volt beazonosítható), de kenyér nem volt. Hazabaktattam, és visszamentem kopogni a magyarokhoz. Addigra már nagyon el voltam keseredve... Másik srác volt már csak otthon, aki gyorsan és nagyon megsajnált, úgyhogy felajánlotta, hogy 6 körül megy be a városba kocsival, elvisz, és mutat pár hasznos helyet (olcsó közért). Így is lett, bementem egy nagy szupermarketbe, rögtön megláttam egy paplant és párnát! Majdnem visítani tudtam! :) Már teljesen felkészültem rá, hogy a magammal hozott pici pokrócba bugyolálva, pulcsival a fejem alatt fogok a matracon aludni. Vettem rengeteg mindent, mert a lakás annyira üres..... hogy NAGYON! Mosogatószer, mosogatószivacs, törlőrongy, kéztörlő, törülköző, paplan, párna, ágyneműhuzat, lepedő, fogkrém, szappan, KENYÉR, keksz, ropi, ZSÖMLE, szemetes vödör, szemetes zacskó, wc papír... talán más már nem is fért a kosaramba. Megkaptam a magyarok routheréhez a kódot, hogy legyen netem, mert elvileg mindenkinak van kábellel, de valahogy nem akart működni. Így még este fb chaten sikerült ledumálni, hogy az egyik srácnak ma van a szülinapja, úgyhogy áthívott minden erasmusost a koliba, csak persze tök messzi szárnyba (igazából én vagyok a "tök messzi szárnyban", minden más közelebb van a civilizációhoz -és a buszmegállóhoz). Átmentem, és csak lestem, hogy milyen nagyon sokan vannak vagyunk! :) Rengeteg erasmusos, dumáltam jónéhány emberkével, találkoztam Nataliával, aki szintén Corvinusos, és Iringóval, aki romániai magyar, mindketten nagyon aranyosak. A társaság éjfél körül útnak indult a városba bulizni, én halál fáradt voltam, a 4 órás keléstől meg utazástól meg nem-evéstől, úgyhogy hazasétáltam, felhúztam az ágyneműhuzatokat és boldogan feküdtem bele az ágyamba. :)
A kezdeti rémület után, már láttam a fényt az alagút végén.